Rohamosan közeledik a karácsony, a bevásárló központok már ünnepi díszben, a közösségi média felületein pedig lépten-nyomon azzal szembesülhetünk szellemes ismerőseinknek köszönhetően, hogy már csak hány nap van hátra szentestéig. Az advent időszaka nekem személy szerint akkor is stresszes volt, amikor még nem volt gyerekem, de amióta megszületett a kisfiam, ha lehet fokozni, sokszorozódott.

 

Hiába próbálom a család többi részét rávenni arra, hogy a karácsony ne az ajándékozásról szóljon, az anyám nem tudja elengedni az ünnep ezen részét. Évek óta mondom neki, hogy ajándékot csak a gyerekeknek vegyünk, nekünk pedig legyen az az est fénypontja, hogy végre együtt lehetünk. Eddig sajnos nem jártam sikerrel. Viszont most hoztam néhány tippet arra az esetre, ha Te is a túlélésre játszol az év ezen időszakában, avagy lássuk, hogyan ne bomoljon meg teljesen az elméd, ha kisgyerekkel vágsz neki az adventnek.

 

Kezdj el időben ráhangolódni!

Tudom, hogy tőlem ez irtó fellengzősen hangzik, hiszen világéletemben hírhedt voltam arról, hogy a karácsonyi nagy bevásárlást december 23-án délután, esetleg 24-én délelőtt végeztem el. Mondanom sem kell, hogy kisebb, mint nagyobb sikerrel.

Viszont amióta megszületett a gyerekem, ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, ezért november elején leülök, végiggondolom, hogy kinek mit szeretnék, és megrendelem a neten. Ilyenkor még biztosan megérkezik karácsonyig, nincs tömeg, nincs sorbanállás és nem leszek idegbeteg 3 perc alatt. Egy kisgyerekkel egyébként is kész öngyilkosság mindenféle vásárlás, ilyenkor meg aztán egyenesen lehetetlen küldetés. Javaslom, meg se próbáld!

 

Rejtsd el!

Ha megvan az ajándék, a gyereknek nem hozzáférhető helyen dugd el. Ellenkező esetben biztosan meg fogja találni. Ez azért is kellemetlen, mert kezdheted előlről az egész ötletelést és beszerzést, másrészt megöli azt a varázst, amit a kisgyerekek még elhisznek. Maradjon meglepetés a meglepetés.

Az is lehet megoldás, ha szinte azonnal becsomagolod. Ezzel időt is spórolsz, hiszen nem az utolsó pillanatban kell ezzel is kapkodnod, illetve egy becsomagolt doboz hátha nem szúr annyira szemet. Viszont ne költs minden évben egy kisebb vagyont csomagolópapírra. Hidd el, tökéletesen megteszi a tavalyról kimaradt legalább 20 féléből az egyik, vagy beszerezhetsz olyan textilzsákokat, amiket utána évről évre használhatsz.

 

A dekor

Nekem is vannak olyan barátaim, akik minden ünnepre tökéletesen kidekorálják a lakást. Erre én képtelen vagyok. Maximum ami tőlem telik az az, hogy lecserélem az ajtódíszt. Egy örökmozgó kisfú mellett sem időm, sem energiám a lakásdekor tökéletes kivitelezésére és értelmét sem látom, mert másfél percnél tovább úgysem tudna együtt élni a fiam és a dekoráció.

Ne érezd magad rosszul Te sem, ha nincs mindenütt égősor és hópihe az otthonodban. Az ünnepi hangulat ne, ezeken múlik!

 

 

 

Vond be a gyereket is a készülődésbe!

Belátom, hogy gyermeki segítség nélkül egyszerűbb és haladósabb a készülődés, de ennek ellenére azt javaslom, bátran vond be őt is az előkészületekbe. Gyerekkoromban nálunk az volt a szokás, hogy az angyalok hozzák a fát, de azt nekünk kell feldíszíteni. Ezt viszem én is tovább a kisfiammal. Így nem kell trükközni, hogy mikor és hogyan díszítsem fel a fát, hogy ő ne vegye észre. Bevonom őt is, és nagyon élvezi

 

 

 

A legfontosabb: nem kell, hogy tökéletes legyen

Nem kell, hogy minden tökéletes legyen és neked sem kell megfeszülnöd! Egy kisgyerek nem azért várja az ünnepeket, mert a hibátlanul megterített ünnepi asztalnál elfogyaszthatja a tökéletesen elkészített és tálalt ünnepi menüt. Utána pedig kibonthatja a makulátlanul becsomagolt ajándékot, a profikat megszégyenítő módon feldíszített fa mellett a kifogástalanul karácsonyi díszbe burkolt lakásban.

Egy gyereknek nem erről szól a karácsony. Jobban fogja értékelni, ha sok időt töltesz vele, nagyokat játszotok és együtt örültök az ajándékoknak. A tökéletességet nyugodtan hagyd meg a filmeknek. Én legalábbis ezt teszem, és élem a mi tökéletlen, de vidám karácsonyunkat.